A madridi döntetlent kihasználta a Valencia, küzdenie kell a dobogóért a Real Madridnak

Cristiano Ronaldo lőtte a csapat egyetlen gólját a városi derbin
Cristiano Ronaldo lőtte a csapat egyetlen gólját a városi derbin

A 31. forduló a La Ligában meglepetéseket tartogatott, bár talán nem is, inkább lehetőségeket a riválisoknak. A városi derbi után.

 

A Barcelona hozta a kötelezőt és megnyerte a Leganes elleni mérkőzését, így nyugodtan várhatta a madridi derbit, amin a Real fogadta az Atleticót. A harmadik a másodikat.

 

A mérkőzés nem hozott váratlant az eredmény szempontjából, 1-1-es döntetlen lett a vége, az egy pontnak a legjobban a Barcelona örülhetett és az üldöző Valencia, amely vasárnap este ki is használta a lehetőséget és nyerni tudott 1-0-ra az Espanyol ellen. Még úgy is, hogy egy döntetlen talán itt is inkább igazságosabb lett volna, de a lényeg a három pont a számukra és a megszerzett pontokkal sikerült feljönniük a harmadik helyre.

A Real Madrid láthatóan fél szemmel már a Juventus elleni Bajnokok Ligája mérkőzésre tartalékolt, persze Zidane rotált csapatát az utóbbi hetekben már nem lehet gyengének mondani, mert mintha megtalálta volna az arányt újra a francia mester. De egyértelmű, hogy a Juve ellen koncentráltak, vagyis a Bajnokok Ligája mérkőzés előnyt kap most a bajnoksággal szemben. Még akkor is, ha ez egy városi derbi volt, amire más esetben úgy készült volna a csapat, mint egy sorsdöntő BL mérkőzésre.

Még akkor is, ha Zidane a mérkőzés után jelezte, továbbra is céljuk a második hely megszerzése. És tényleg, annyira szoros a második helyért folytatott küzdelem, hogy még van lehetőség a javításra, bár nem sok... míg a Bajnokok Ligája történelmi lehetőséget tartogat a csapat számára, szóval érthető, hogy a visszavágó most fontosabb, mint a városi derbi. Amit azért nem vett komolytalanul a csapat, csak egyszerűen úgy alakult, ahogy...

 

Tags: