A Real Madrid megerősítette, hogy a húsz éves középső védő az idényt már a klubbal kezdi
A Real Madrid két évvel ezelőtt vette meg a Zaragozától a posztja egyik legtehetségesebbnek tartott spanyol középső védőjét és most úgy látszik, elérkezett az idő a bizonyításra.
Vallejo a 2015-16-os szezonját még a nevelő egyesületében tölthette kölcsönben, majd a 2016-17-es szezonban az Eintracht Frankfurtban játszott, ahol olyan teljesítményt nyújtott, amivel kiérdemelte azt a lehetőséget, hogy a Real Madriddal kezdje az új idényt.
A Madrid közleménye szerint július 7-én lesz a bemutatása, 13:00-kor a Santiago Bernabeuban, majd már a Real Madrid mezében a pályán is fotózható lesz.