Real Madrid - Alaves 4-0 BBC lőtte a gólokat

Jól sikerült az Alaves elleni bajnoki. A BBC visszatért, de sok ilyen mérkőzésre lesz még szükség

 

A mérkőzésen Cristiano Ronaldo megszerezte a 300. bajnoki gólját, de akár lőhetett volna többet is, de a büntetőt átengedte Benzemának. Benzema amúgy két gólpasszt is kiosztott, valamint lőtt egy lesgólt is. Az ő lelkének is jót tett, hogy legalább tizenegyesből betalált.

 

Az első gól nehezen született meg, de a 44. percben Benzema sarokkal tette le Cristiano Ronaldónak, aki fordulásból a jobb alsóba lőtt. Lucas Vázqueztől indult a támadás, nagyszerű formában van a fiatal játékos.

A második félidő elején Benzema szerzett labdát a félpályánál, megindult középen, majd kitette balra Bale-nek, aki a rövidbe, vagyis a jobb alsóba lőtt.

Az 51. percben lőtte Benzema a lesgólt, centikkel volt csak lesen, de figyelt az asszisztens, a labda pedig szépen a jobb alsóban kötött ki.

A 61. percben újabb szép támadás, Kovacic, Bale, Lucas Vázquez lábon járt a labda, majd Lucas letette Cristiano Ronaldónak a labdát, aki 11 méterről a jobb alsóba lőtt.

A 88. percben Bale-t rugták fel a tizenhatoson belül, a büntetőt nem Cristiano lőtte, átengedte Benzemának, aki a jobb alsóba helyezte a labdát.

Elmondhatjuk, a BBC visszatért, de azért még sok ilyen mérkőzésre van szükség.

 

Tags: