Morata hova igazolhat? Talán maradhat?

Elképzelhető, hogy utolsó mérkőzésen lépett pályára Alvaro Morata a Real Madrid színeiben

 

 

Zinedine Zidane szép gesztussal búcsúzott Alvaro Moratától?

 

A Real Madrid francia mestere az utolsó percekre becserélte a Juventus elleni döntőn Moratát. A pletykák szerint Morata távozik a nyáron, azzal, hogy a pályára léphetett a döntőn, szép gesztust tett ZZ.

 

Morata nem tudott kezdő lenni az idényben, mivel Zidane Cristiano Ronaldót próbálta felépíteni, mint befejező csatár és Karim Benzema sokkal jobban alkalmas a kiszolgáló szerepre, hiszen a francia csatár nem kifejezetten befejező játékos, teljesen jól érzi magát akár visszavontabb szerepben is. Morata viszont tipikus befejező csatár, meg lehet találni labdával, lábbal és fejjel is erős.

Viszont kevesebb játéklehetőséget kapott, mint amiért visszatért a Juventustól.

Csereként viszont elképesztően jól gyűjtötte a gólokat, többet is szerzett, mint Benzema, de a fentebb részletezett okok miatt mégis csak a cserepadra szorult.

Az is tény, hogy ebben az idényben azért is nyerhetett meg szinte mindent a Real Madrid (főbb címek: bajnokság, bajnokok ligája, klubvilágbajnokság), mert olyan "B" sora volt Zidane-nak, aminek máshol kezdő sorként is örültek volna.

A nyár egyik nagy kérdése lesz, hogy sikerül-e együtt tartani így a csapatot, vagy többen is lesznek, akik inkább távoznak.

Egyelőre Alvaro Morata távozásáról cikkeznek (de hallani James és akár Bale eligazolásáról is)

Egyik változat: Állítólag visszatér Olaszországba, de nem a korábbi sikerei helyszínére a Juventushoz, hanem a nagy erősítésekre készülő Milanhoz.

Egy másik változat: A Manchester United csábítja a Real Madrid sztárját, ahol úgy tűnik Griezmannt még sem tudják a nyáron megszerezni és így jön képbe Morata, meg akár Bale is..

Aztán majd meglátjuk mi lesz, de olyan 60 millió euró alatt Moratát nem engedi a klub, vagyis szép bevételt kaphat érte a Real Madrid, viszont olyan játékos távozik, akire hosszú távon lehetne számítani, csak az is tény, a jelenlegi keretben, a jelenlegi játékrendszerbe nem fér bele folyamatos kezdőként. Kérdés, hogy ez elég a számára, vagy inkább megy máshova, ahol kezdőként számítanak rá.

Úgy tűnik, Morata maradni szeretne, de nehéz kérdés...

 

Tags: